Beteg a gyerek

Káoszmami

Anyuka jöjjön azonnal, beteg a gyerek!

A dolgozó anyukák rémálma, ha a gyerek lebetegszik, mikor megcsörren a telefon és az óvó néni közli a rossz hírt. Lelkiismeret-furdalás, hogy már megint nekem kell elkéredzkedni. Ennél már csak az jobb, ha mi is elkapjuk a gyerektől és mire ő egészséges lesz, mi nyomjuk az ágyat. Pár hete nekünk még ezt is sikerült tovább fokozni. Páromnak és nekem is lázunk volt és a nátha összes tünetét produkáltuk, amikor éjjel a kisebbik összehányta az ágyát. Nagy nehezen felkeltünk, amíg apa nyugtatta a gyereket, addig én beraktam egy mosást. Persze csak a mi ágyunkban akart már elaludni, ezért odakészítettem egy tálat, biztos, ami biztos alapon. Jól is jött volna az a tál, ha időben észbe kapok, de sajnos előbb kikívánkozott a maradék vacsora. Ágynemű csere után már szinte semmit nem aludtam, nehogy ismétlődjön az eset, de szerencsére nem történt semmi. Aludt, mint a bunda. Mivel a fiamat valakinek el kellett vinnie suliba mindketten felkeltünk férjemmel. Én a reggelit vállaltam ő pedig elvitte. Drága kislányom pedig aludt aranyosan tovább, majd 11 óra után kikászálódott az ágyból és megszólalt: anya éhes vagyok, mi a reggeli? Mintha misem történt volna!

Szerencsére utána már hamar meggyógyultunk mindannyian, de azt hiszem, ezt az estét soha nem fogom elfelejteni!

 

https://kaoszmami.blogstar.hu/./pages/kaoszmami/contents/blog/25369/pics/lead_800x600.jpg
 

A vacsora kérdés2016.02.15. 16:10

Jó lenne sportolni...2016.03.03. 09:40

Álomutazás2016.03.10. 11:50

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?