Káoszmami küldetésen

Káoszmami

Igen, igen, igen: engem és egy kollégámat választottak ki, hogy kimenjünk Németországba egy egy hetes tréningre, hogy megtanuljunk egy teljesen új rendszert. Betanítanak minket, majd nekünk kell itthon átadni az ott tanultakat. Ennek nagyon örültem, hiszen rengeteg tapasztalatot lehet gyűjteni, új embereket, kinti kollégákat megismerni és nem utolsósorban a cég pénzén hatalmasakat kajálni.

Itthon az összes családtag kapott feladatot, egy teljes tervet írtam, ki, mikor, hová viszi a gyerekeket. Büszke voltam magamra, hogy a legapróbb részletekre is gondoltam és mindent előkészítettem. Itthon minden simán is ment.

Na de kint! Megkaptuk a programot, minden meg volt tervezve A-Z-ig. Ehhez képest a tréningen rengeteg kérdés merült fel, a szervezők hebegtek-habogtak, teljesen alapvető dolgokra nem gondoltak. A tréninget csak részben tudták átadni, a többit telefon konferencián kell majd lerendeznünk. Ehhez még hozzáteszem, hogy a legjobb amerikai és német projekt menedzserek dolgoznak ezen a projekten, mégsem voltak képesek rendesen megtervezni mindent.

Kedves káosz-mami társaim, ebből is látszik, hogy a legnagyobb profik sem tudnak mindent megtervezni! Viszont mi, ha összeszedjük magunkat, mindent meg tudunk oldani és valójában minden anya társamban egy profi projekt menedzser rejtőzik :-)

 

https://kaoszmami.blogstar.hu/./pages/kaoszmami/contents/blog/26754/pics/lead_800x600.jpg
 

A vacsora kérdés2016.02.15. 16:10

Jó lenne sportolni...2016.03.03. 09:40

Álomutazás2016.03.10. 11:50

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?